Az ELSA bemutatása

ELSA az Európai Joghallgatók nemzetközi, politikailag semleges, nonprofit szervezete, amelyet magyar, osztrák, német és lengyel diákok alapítottak 1981-ben. Ma több mint 30 ezer taggal rendelkezik 39 európai ország több mint 250 városában, így többek között Szegeden is. Az ELSA – tevékenységének legmagasabb szintű elismeréseként – konzultatív státussal rendelkezik az UNESCO-ban, az ENSZ-ben, az ECOSOC-ban, valamint az Európa Tanácsban. Jelenleg az ELSA a világ legnagyobb olyan szerve, amely joghallgatókat, fiatal jogászokat tömörít.
Az ELSA Szeged Egyesület 1999 óta működő helyi szervezet, amely mellett Magyarországon Budapesten és Pécsett is működik hasonló szerv. Ezeket fogja össze nemzeti szinten az ELSA Hungary.

Az ELSA három fő tevékenységi köre:


-AA, azaz Academic Activities, tudományos tevékenység
-S&C, azaz Seminars and Conferences, szemináriumok és Konferenciák
-STEP, azaz Student Trainee Exchange Programme, külföldi gyakornokcsere program

Az ELSA Szeged szervezeti munkáit fiatal, szegedi joghallgatók látják el. Minden szegedi joghallgató érdeke, hogy ELSA tag legyen, s esetleg tisztviselővé is váljon és mindezek által önéletrajzát jelentős elemekkel bővítse.
 
 
Aktuális hírek
 
Gyere velünk Prágába!

Kedves ELSA-tag!

Ebben a félévben is lehetőséged nyílik arra, hogy külföldre utazz az ELSA Szegeddel. Úticélunk: Prága.
A városnézés mellett angol nyelvű konferencián is részt vehetsz. Vendéglátónk ELSA Prága lesz.

Időpont: 2009. november 5-9.

Jelentkezési határidő: 2009. október 22.

Jelentkezni lehet: pragaelsa@gmail.com címen

További információk: JÓZSA RITA (+ 36-20-470-79-60) vagy KÉRI CSILLA (+ 36-30-324-44-07) elérhetőségeken.

Józsa Rita, Kéri Csilla - 2009-10-18
Látogatás a Parlamentbe

Kedves ELSA-tag!

zúttal a Parlamentbe szervezünk látogatást, melynek keretében számos program vár benneteket:

* Képviselői Tájékoztató Központ (Fehér Ház) látogatása
* Parlamenti körbevezetés
* Bizottsági ülések (Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság)
* Plenáris ülések
* + 1 extra program :)



A látogatás időpontja: október. 26.



Akit érdekel, a program október 22. 20:00-ig küldje el e-mailben:

§ a nevét,

§ a születési helyét és idejét,

§ anyja nevét, valamint

§ a személyi igazolvány számát



Egy max. 25 fős csoport látogatását engedélyezték. Így csak az első 25 fő jelentkezését tudjuk elfogadni. Aki belefér a keretbe értesítő e-mailt kap, mely a látogatással kapcsolatos további információkat is tartalmazza majd!

Jelentkezési határidő: október 22. (csütörtök) 20 óra

Jelentkezni lehet: a csilla.keri@elsaszeged.hu e-mail címen vagy telefonon 06-30-324-44-07-es telefonszámon tudtok!

Várjuk a jelentkezéseteket! További kérdésekkel bátran forduljatok hozzánk akár e-mailben akár telefonon vagy személyesen az irodában (Feketesas u. 28. ).


Kéri Csilla - 2009-10-18
Látogatás a Szegedi Ítélőtáblára

Kedves Tagunk!

Az ELSA Szeged látogatást szervez a Szegedi Ítélőtáblára.


Néhány információ elöljáróban a látogatásról:

Időpont: 2009. május 7-én (csütörtök) 13:30

Gyülekező: 7-én 13:15-kor a Szegedi Ítélőtábla épülete előtt (Szeged, Sóhordó u. 5. sz.)

Személyi (vagy más személyazonosításra alkalmas dokumentum) legyen nálatok!


Mindenki, aki jelentkezik, adja meg:

* Név
* Születési idő
* Szem. Ig. szám (vagy útlevél vagy tartózkodási engedély száma)!



Egy kb. 20 fős csoport látogatását engedélyezték. Így csak az első 20 fő jelentkezését tudjuk elfogadni. Aki belefér a keretbe értesítő e-mailt kap!

Jelentkezési határidő: május 3. (vasárnap) 12 óra

Jelentkezni lehet: a csilla.keri@elsaszeged.hu e-mail címen vagy telefonon 06-30-324-44-07-es telefonszámon tudtok!

Várjuk a jelentkezéseteket! További kérdésekkel bátran forduljatok hozzánk akár e-mailben akár telefonon vagy személyesen az irodában (Feketesas u. 28. ).


Üdvötlettel:

ELSA Szeged Egyesület

Kéri Csilla - 2009-04-27
Copyright © 2006-08 Nagy Dániel